Zöldinfrastruktúra - már Magyarországon is

A természetvédelem országos programjának köszönhetően Magyarországon is elindult a zöldinfrastruktúra-hálózat megalapozása. A programelem fejlesztéseként általános cél – a zöldinfrastruktúra-hálózat funkcionális rendszerként történő működtetése mellett – az ökoszisztémák hálózataira épülve az ember és az élővilág jóllétének, azok egyensúlyban működő kölcsönhatásának elérése.
Zöldinfrastruktúra - már Magyarországon is

A jelenleg is zajló megvalósítás egyik legfőbb feladata - a többi programelem eredményeinek integrálásával - érvényt szerezni a biodiverzitás megőrzésének a területi és települési tervezési, valamint tájrehabilitációs folyamatokban.
 
Előbbiekhez kapcsolódva mutatta be előadásában Pádárné dr. Török Éva, a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője a programelem felépítését, módszertani előkészítési szakaszát, és tervezett eredményeit a múlt heti (2018.04.13.) Green City konferencián. A Construma szervezésében lezajlott előadássorozat fókuszát az alakuló zöld városok zöldinfrastruktúra fejlesztéseinek helyi jellegzetességei adták, ahol az országos program egy másik eleme, az ökoszisztéma-szolgáltatások térképezése és fejlesztése is bemutatkozott.
 
A zöldinfrastruktúra projektelemmel kapcsolatos további információk a program saját oldalán találhatóak.